2010. április 23., péntek

Lídia nyakéke
















Az történt, hogy elvittem a kiállításra az egyik első alkotásomat, de nem raktam ki, mert túlontúl mobilizálható lett volna a műanyag nyakra dobva. Szóval féltettem na!

Aztán Lídia bejött az irodámba, meglátta és azt mondta - Na ilyet csinálj nekem feketében!

Most végre kész van és amellett, hogy idemásolom a linket azoknak, akik szeretnék elkészíteni, íme még egy trükk is.

Sajnos nem mindig tudunk megfelelő minőségű japán, vagy cseh gyöngyöt beszerezni az óhajtott színben és méretben. Velem is ez történt. Az eladók rendre a vulkánra hivatkoztak, persze engem ez nem vigasztalt, szerettem volna minőségi alapanyagból dolgozni, ha már ennyi időt rászánok a dologra. Szóval a kisebb méretű szalmagyöngy csak valami "távolkeleti" szerzemény lett, így jártam.
Ezeknél mindig rettegek, hogy az éles szélek elvágják a cérnát, (fűzőszálat sem kaptam feketében a VULKÁN miatt) ezért most minden szemet, amin többször át kellett haladni fűzés közben, japán kására cseréltem. Így minimálisra csökkentettem a szalmagyöngy széleinek találkozását a cérnával, plusz a gyöngysor felső szélét is megerősítettem a munka végén úgy, hogy a legszélső szemeken átvezettem a cérnát még egyszer, de egy-egy kását iktattam a már meglévő szalmák közé.

Itt egy közeli fotó, hogy érthetőbb legyen, amit leírtam, és a link, ha valaki Karment szeretne.











Karmen alap
Karmen variációk
Ezek egyenes nyakpántok, de ha a felső szél 2 gyöngye helyett rendre egyet fűzünk, akkor olyan lesz, mint az enyém.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...