2009. június 25., csütörtök

Afrikai nyakék II. rész / African necklace part two

Az első részben leírtam az "Afrikai nyakék" medál részét, íme a folytatás.

A lánc kétoldalt további 4-4, a medálhoz hasonló, de annál kisebb négyzettel folytatódik, amiket gyöngysorok kötnek lazán egymáshoz. Elkészítése történhet úgy, hogy megfűzzük a nyolc kis négyzetet és összekötögetjük őket a szimpla füzérekkel.

A kis négyzet fűzése megegyezik a medáléval, csak a rojt nélkül készül, az összekötők gyöngy darabszáma pedig az alábbi fotókról leolvasható.

Én valahogy nem annyira szeretem a fenti módszert, ezért inkább a folyamatosan haladó fűzést választottam, ahol csak az időnként elfogyó cérnát kellett pótolnom, takács csomó használatával.

A leírás itt is bonyolultabb, mint az elkészítés. Gyöngyről-gyöngyre haladok majd, de az egyértelmű részeket csak jelzés szinten érintem.


1. Hat fehér, 4 kékből hurok (ez lesz az első kis négyzet alsó csúcsa) 10 fehér és visszaöltünk az előző sor fehér szélszemébe. A három hurkon vízszintesen haladjunk át a baloldalra.
















2. Ismételjük meg az előzőeket, de fordítva: 10 fehér 4 kékből hurok, 6 fehér és öltsünk felfelé a következő sor fehér hurok csúcsába.
















3. 6 kékből készítsük el a medál felső csúcsát, majd 6 fehér összekötő, 4 kékből hurok +2 kék és át az alsó kék hurok felső szemén.
















4. 2 kék +4 kékből hurok, majd 18 fehér összekötő. A lefelé következő sor kék hurkába kívülről beöltünk úgy, hogy a szintén lefelé következő sor első fehér hurkánál érkezzünk meg kifelé.

















5. 25 fehér összekötő következik, majd 4 kékből szem, 2 kék, át az előző sor kék szemen, majd 2 fehér, 4 fehérből szem, 2 fehér és át a kék szemen.
















6. Hat fehér összekötő után öltsünk át a medál kék csúcsszemén, lefelé haladva jussunk el az alatta lévő sor szélső fehér csúcsából kifelé. 6 fehér összekötő jön, majd 4 kékből szem, +2 kék és át az előző sor kék szemén.
















7. A további lépések a másik oldallal megegyeznek és az ábráról leolvashatók.
















8. Hat összekötő után öltsünk be a csúcs szemébe balról, haladjunk át a jobboldali 6-os összekötőn és a végén található kék szemen úgy, hogy a felső gyöngy bal oldalára érkezzünk meg a fűzőszállal. Fűzzünk fel 6 kék gyöngyöt.
















9. Az utoljára felfűzött 6 kék szem utolsó 4 gyöngyéből készítsünk szemet és fűzzünk vissza au utolsó 2 kéken, de öltsünk át az előző sor szélső hurkának kék szemén is! 2 fehér 4-ből hurok, 2 fehér, át az előző sor fehér hurkán. Ismét 2 fehér 4-ből hurok, 2 fehér és át a kék hurkon. 2 kék 4-ből hurok és 32 fehér összekötő, majd be a lefelé következő sor kék szélső hurkán át a túloldalra. Ez a néhány ide-oda fűzés feleslegesnek tűnhet, de ad egy kis tartást a munkánknak, erősíti a medált keresztben.
















10. OK. megérkeztünk a baloldalra. 32 fehér összekötő. 4 kékből szem, 2 kék, át az előző sor kék szemén. Fűzzük meg értelemszerűen a két fehér hurkos elemet és utána egy kéket úgy, mint a szemközti oldalon.
















11. A 6 szemből készült kék hurokban forduljunk vissza balra és fűzzünk egy fehér, egy kék, ismét egy fehér hurkos elemet 8-8 gyöngyből. * 23 fehér összekötő következik 4 kékből hurok, 3 kék 2 fehér, 4 fehérből hurok, 5 fehér, 4 fehérből hurok, 2 fehér 3 kék, 4 kékből hurok. Itt nagyon figyeljünk a szemek számára, mert most alulról kezdtük el a következő kis négyzetet. A továbbiakban ezt lefelé, az alatta lévő négyzetet pedig felfelé gyarapítjuk. ;-)
23 fehér összekötő után a kék szemen befelé, a fehér hurok gyöngyein felfelé fűzzünk át.
















12. Kékből két hurokelemet fűzünk és egy14 szemes fehér összekötővel folytatjuk. 2 kék szem után beleöltünk a felső négyzet baloldali kék hurokelem utolsó önálló gyöngyszemébe, majd még egy kék gyöngyöt fűzünk és visszaöltve az első kék (összekötő utáni) gyöngybe, befejezzük a 4-es kék hurkot. 3 kék és 4 fehér után beleöltünk a felső két fehér hurokelemet összekötő 5 gyöngyből a középsőbe.
















13. További 1 fehér és visszaöltve a hurok első szemébe lezárjuk, majd 2 fehér 5 kék után készítsük el a szélső kék hurokelemet. A hurok első szemébe visszaérkezve folytassuk a 14 szemes fehér összekötővel. Visszaöltve az alsó négyzet felső fehér hurokelemébe, felfelé a kék hurkon öltsünk át, hogy elkészíthessük kis négyzetünk csúcsát 8 fehér gyöngyszemből. Hét fehér gyöngyöt fűzzünk fel összekötőnek.
















14. 2 kék után beöltünk a felső sor utolsó hurokelemének önálló kék gyöngyszemébe, még egy kék és befejezzük a hurkot. 2 kék átöltünk az alsó kis négyzet felső fehér csúcsán, 3+1 kék és beleöltünk a felette lévő kék hurokelembe. 1 kék és fejezzük be a hurkot. 7 fehér összekötő után öltsünk vissza az alatta lévő négyzet fehér hurkába és óvatosan felfelé haladva jussunk el a piros csillaggal jelölt pontig. Folytassuk a 11-es pont piros csillagtól.
















Négy kis négyzetet készítsünk el mindkét oldalon. A legfelső négyzeteknél a felső élekhez már nincs összekötő, csak simán fűzzünk oda-vissza, míg el nem érünk a csúcsáig.
Fűzzünk fel 2x20 fehér gyöngyöt és az első 20 szemen öltsünk vissza. Egy nagyobb láncszemet kapunk. Fűzzünk fel 10 kék gyöngyöt és ismét 2x20 fehéret. Ebből is formáljunk láncszemet, összesen 11 ilyet készítsünk, majd a másik oldal legfelső négyzetének a csúcsával dolgozzuk össze.







Elkészült az alkotásunk!

Hordhatjuk farmerrel és sima fehér pólóval, vagy akár alkalmi ruhákhoz is és biztosak lehetünk nyakékünk tekintetekre gyakorolt hatásában.

















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...